Szerző: Irházi János

Forrás: turizmus.com

A brit trónörökös imád Erdélyben pihenni, több parasztházat is felújított Szászfehéregyházán, de az odavezető út lassan már járhatatlan.

Korábban történt

Buszok, személygépkocsik tucatjai fordulnak vissza a Szászfehéregyháza (románul Viscri) felé vezető poros, gödrökkel tarkított, szinte járhatatlan útról, lemondva az egykori szász kis település erődtemplomának, vagy a Károly herceg által 1998 óta sorban felújíttatott régi parasztházak, birtokok meglátogatásáról.

A Brassó-Segesvár főút közelében fekvő Szászfehéregyháza akkor került a figyelem középpontjába, amikor a brit trónörökös itt ingatlanokat vásárolt és fő támogatója lett a lepusztult szász falvak megmentési programjának. Mára azonban tengelytörő vállalkozás a brit The Telegraph által a világ ötödik legelbűvölőbb templomának kikiáltott erődtemplom meglátogatása, vagy az éjszakázás Károly herceg egyik parasztházában. Szászfehéregyháza felé a főútról Szászbudánál (Bunesti) kell letérni, a célállomásig vezető hét kilométeres utat a Brassó Megyei Tanács 2008-ban javította, ám a helybeliek szerint egy év után szétporladt.

Tavaly az országos vidékfejlesztési program keretében megpályázták a kb. hétmillió eurónak megfelelő költséget, de a pénz apró cseppekben érkezik, még a támfalak erősítésénél tartanak, és a szászbudai polgármester szerint talán 2019-ben aszfaltoznak majd. A szászbudai információs központot közben bezárták, mert állítólag nem találnak alkalmazottat, a tájékoztató táblák pedig elrozsdásodtak.

Furcsa módon azonban az egyik helyi panziótulajdonosnak megfelelnek az áldatlan körülmények, mert a digi24 portálnak nyilatkozva kijelentette, szerinte a sok vendég, látogató nem tesz jót a vidéki turizmusnak.

virag_img_2682