Ki ne szeretne úgy szállodába menni, hogy bármerre is pillant, kedvenc szuperhősei veszik körül?

Nyáron már megcsodálhattuk, hogy milyen campus nyílik a Bosszúállóknak a kaliforniai Disneylandben, azonban nem ez az egyetlen új attrakció, amivel Mickey egér büszkélkedhet: jövőre ugyanis a párizsi vidámparkjuk egy Marvel-témájú hotellel bővül. Ahogyan már a D23 során felvezették, a Disney’s Hotel New York – The Art of Marvel 2020 nyarán fogja megnyitni a kapuit és a Marvel 80. évfordulóját ünnepli majd.

Több mint 300 képregényes elemet helyeztek el benne (például képregényborítókat, posztereket, illusztrációkat, storyboardokat), amiket a Marvel Comics és a Marvel Studios ötvennél is több művésze készített el. A hotel olyan tematikus szobákat vonultat fel, amelyek egy-egy szuperhős köré épülnek, de lesz itt két tematikus étterem is, amelyekben a Marvel által inspirált specialitásokat fogyaszthatunk, valamint kétfajta bár is, hogy a hősök társaságában italozhasson apu vagy anyu, akinek már Marvel túltengése van.

Az érdeklődők november 5-től foglalhatnak szállást.