A British Airways megválik sokmillió fontot érő műgyűjteménye néhány darabjától, hogy pénzhez jusson és ne kelljen elküldenie dolgozóit – számolt be róla csütörtökön a BBC News.

A légitársaság gyűjteményében egyebek mellett Damien Hirst, Bridget Riley és Peter Doig műalkotásai szerepelnek. Akad köztük olyan is, amely önmagában több mint egymillió fontot (384 millió forintot) ér. A BBC News értesülése szerint a kollekció tíz darabjától válna meg a társaság, az azonban még nem derült ki, hogy melyektől.

A koronavírus-járvány alatt szinte megszűnt a légi közlekedés, számos légitársaság a csőd szélére került, rengeteg dolgozójuk veszítette el állását. A British Airways is összeomlott, több ezer dolgozójától kellene megválnia. Alex Cruz, a légitársaság vezetője a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy drasztikus változtatásokra lesz szükség, ha túl akarják élni a válságot. Számításaik szerint akár 12 ezer dolgozót is el kell bocsátani, köztük ezer pilótát. A brit légitársaság a Shoteby’s aukciósházat kérte fel a műalkotások eladásának lebonyolítására. A légitársaság hangsúlyozta, hogy még nem született döntés az elbocsátásokról, és annyi állást szeretne megtartani, amennyit csak lehet.

(forrás: MTI)
(forrás: Turizmus Online)