Februárra nagyjából véglegessé váltak az utazási irodák idei chartertervei. Az irodáktól kapott adatok alapján a Turizmus Panoráma idén is összeállította a charternaptárt, amelyből kitűnik, hogy az utaztatók jó szezonra számítanak, de a kapacitások lekötésénél igyekeztek körültekintően eljárni.

Korábban történt

Az elmúlt néhány év egyre erősödő tendenciája, miszerint az utazási irodák menetrend szerinti járatokon kötnek le helyeket charterjáratok indítása helyett, még inkább megfigyelhető 2017-ben.

Különösen igaz ez Máltára, Olaszországra, Portugáliára és Spanyolországra. A légitársaságok között a Wizz Air dominál, de megjelent a menetrend szerinti szállítók sorában a Ryanair és az Air Cairo is.

A tervezett charterjáratok száma összességében kissé csökkent tavaly óta, Görögországba például a tavalyi 24 helyett 20 gépet terveznek indítani az irodák, amelyek az előző évekhez hasonlóan legtöbbször szövetkezve töltik a gépeket, a túlzott kapacitást megelőzendő.

A Turizmus Panoráma magazin idei charternaptárát letöltheti innen.

 

Görögország biztos pontnak látszik

Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese mégis úgy tapasztalja, hogy a charterjáratoknak a diszkont-légitársaságok terjeszkedése ellenére továbbra is töretlen a létjogosultságuk, a szervezett utazások amúgy is felértékelődtek az utazók szemében a negatív külpolitikai események miatt. Az iroda idén hetente 15 járatot üzemeltet majd. „Ahogy a tavalyi évben sem kényszerültünk járatlemondásra vagy összevonásra, úgy bízunk benne, hogy a 2017-es szezonban sem kerül majd erre sor” – mondja a szakember.

„A magyar piacon pozitív tendenciák figyelhetők meg, a charteres utaztatásnak jó éve lesz” – véli Hermányi Attila, a Thomas Cook Aircégvezetője, nekik legalábbis minden korábbinál nagyobb arányban sikerült feltölteni kapacitásaikat az előfoglalási időszak elején. A Neckermann az idei nyári szezonra számos új desztinációval bővítette kínálatát, méghozzá Európa délnyugati tájain: visz utasokat Fuerteventurára, Lanzarotéra, a Costa Bravára, Algarvéra, Szicíliába is. Spanyolországba és Bulgáriába egy-egy, Görögországba három saját charterjáratot indít, sőt más irodák járatain is vásárolt helyeket, míg Törökországba a Sun&Fun járatain van jelen.Mivel az IBUSZ az általa programozott desztinációkra a tavalyi szezon második felében érezhető keresletnövekedést tapasztalt, a legtöbb területen átlagosan 20 százalékkal növelte kapacitását, előfoglalási állományuk pedig az elmúlt évek hasonló időszakaihoz képest jelentős emelkedést mutat az idén. Új desztináció azonban nem került a kínálatukba.

Még mindig óvatosak vagyunk, nem szeretnénk túlvállalni magunkat. Igyekeztünk a realitásoknak megfelelően lekötni a járatokat, de természetesen a tavalyi szezonhoz képest jelentős növekedést várunk” – tájékoztatta lapunkat Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője, aki a tavalyi visszaesés után idén potenciális lehetőséget lát a fejlődésre és akár arra, hogy visszatérjenek a 2015-ös számokhoz. Szerinte ugyan az arányok átalakulnak, de a klasszikus úti célok mindig megmaradnak.

A hagyományos desztinációikon nem változtattak jelentősen, de továbbra is céljuk, hogy minél bővebb portfólióval rendelkezzenek. Minden évben új úti célokkal bővítik a kínálatunkat, idén Marmaris, Észak-Ciprus és Korfu került be az árualapba.

 

Új remények Egyiptomban és Tunéziában

„Egyiptomra az előfoglalások nagyon jól alakulnak, egyértelműen látszik, hogy népszerű lesz az ország, mely ár-érték arányban továbbra is verhetetlen” – hangsúlyozta Ahmed Bahgat, az Anubis Travel ügyvezetője. Az egyiptomi üdülőhelyekre két charterük közlekedik majd, emellett másik hagyományos úti céljuk, Jordánia is elérhető lesz charterrel, és mivel a tavalyi görögországi bővítésük nagyon sikeres volt, ebben az évben is lesz egy-egy járatuk Heraklionba és Rodosz városába. Bővítést pedig Törökországban hajtottak végre, ide két saját chartert is indítanak. Az Anubis Travelnél szintén úgy látják, hogy a charterpiac felfelé ível, és az idei év jobbnak ígérkezik, mint a tavalyi.

 

Egyiptomba összességében néggyel kevesebb járatot terveznek indítani az irodák, mint tavaly, viszont az ETI-nek az Air Cairo ősszel elindult menetrend szerinti járatain vannak jelentős garanciális lekötései. Kerekes Gábor, az ETI magyarországi irodavezetője szerint ezek a járatok a lekötések nélkül el sem indulnának. Az utazásszervezőnek már tavaly is jó tapasztalatai voltak, de az idei szezonnak még ambiciózusabb tervekkel vág neki.

Új szereplő a piacon a VIP Hurghada Travel, amelynek ügyvezetője, Kiss József február második felében úgy nyilatkozott lapunknak, hogy terveznek helyeket venni Egyiptomba induló chartereken, de még keresik annak lehetőségét, hogy jobb repülési időpontokat érjenek el.

Tájékozódjon hiteles forrásból!

A cikk a Turizmus Panoráma magazin 2017. márciusi számában jelent meg.

A Tunéziába induló kapacitás is emelkedett kissé tavaly óta, a Kartago Tours és a Taurus Reisen három-három járatot tervez az ország üdülőhelyeire.

A Taurus Reisen irodavezetője, Kálmán Krisztina az előfoglalásaik 33 százalékos növekedése alapján úgy látja, 2017 jobb év lesz az előzőnél. Az értékesítés szempontjából a legkiemelkedőbb náluk Tunézia, a görög szigetek közül pedig Rodosz iránt van a legnagyobb érdeklődés, ezt követi Zakynthos. Az utazási iroda a tavalyihoz hasonló kapacitással indul minden országba, illetve egy dzserbai charterjárattal bővített.

 

Törökország sem hagyja magát

A Törökországba tervezett járatok száma erősen lecsökkent tavaly óta, amikor a Green Travel óriási kapacitás lefoglalását jelezte a desztinációba. A külpolitikai helyzet nem kedvezett az úti célnak, a Green Travel pedig ősszel beszüntette utazásszervezői tevékenységét, amelyet idén februártól a Green Holidays égisze alatt folytat tovább. Az új cég egyelőre 20 millió forintos kauciót igazolt, amelyet az árbevételtől függően folyamatosan emelni kívánnak, és közlésük szerint négy antalyai járat indításában állapodtak meg a Freebird légitársasággal. Ezenkívül az IBUSZ három járatán béreltek helyet Görögország, illetve Bulgária irányába.

Azonban a legtöbb gépet, szám szerint nyolcat még így is a Sun&Fun Holidays tervezi indítani Törökországba. „Ahogy eddig is, az idén is a realitás talaján maradva terveztünk, de hisszük, hogy az év során még szükség lesz a bővítésre a kereslet függvényében. Márciusban felülvizsgáljuk a helyzetet” – közölte Nemes Mariann, a Sun&Fun marketingigazgatója. Az utaztató nemcsak a meglévő desztinációkban bővítette kapacitását, de új célterületeket is nyitott, Észak-Ciprust és Korfut, amelyek kapcsán sikerekre számít.

 

Óvatos bizakodás

A Budavár Toursnál marokkói üdülést idén csak körutazáshoz lehet foglalni, ezzel szemben újdonságuk Costa Brava, ahová block seat lekötéseik vannak a Wizz Air járatán. Skáfár Balázs ügyvezetőtől megtudtuk: az idei évben szinte a tavalyi évvel megegyező kapacitást kötöttek le, melyre növekvő kereslet mellett bővítési opcióik vannak. Ő is úgy gondolja, hogy a charterpiac óvatos növekedést mutat, amit persze a sok új menetrend szerinti járat indítása nagymértékben befolyásol.

Érdekes, hogy a piac egyik új szereplője, a Christian Tour olyan üdülőhelyekre is kínál utazásokat menetrend szerinti járatokkal, amelyekre mások charterrel utaztatnak. Az iroda júniustól szeptemberig a Wizz Air Heraklionba, Rodoszra, Korfura, Zakynthosra, Mallorcára, Tenerifére és Burgaszba közlekedő járatán vásárolt helyeket.

(Turizmus Panoráma Bulletin )