Helyi wi-fi hálózat akasztotta meg a Turkish Airlines útját

Forrás: AIRportal.hu

A Turkish Airlines 608-as, Nairobi-Isztambul járata 8 óra késéssel landolt az Atatürk-repülőtéren.

Korábban történt

Az AIRportal.hu a Reuters jelentésére hivatkozva közölte, hogy a Turkish Airlines 608-as járatát teljesítő Boeing 737-800-asnak Szudánban kellett megszakítania útját. A pilóta azért döntöttek így, mert egy vicces kedvű utas létrehozott a gépen egy helyi wi-fi hálózatot, amelynek azt a nevet adta, hogy “bomba van a fedélzeten”.

Az egyik utas vette észre ezt, és ő szólt a kapitánynak. Miután a Boeing landolt Kartúmban mindenkit kiszállítottak, majd megkezdték a repülőgép, illetve az utasok átvizsgálását is.

A hatóságok természetesen semmit nem találtak a fedélzeten, ezért a gép 15 órakor felszállhatott és folytathatta útját Isztambulba – írja az AIRportal.

A Flightradar szerint a járat helyi idő szerint 20 órakor szált le Atatürkön. A gép egyébként menetrend szerint reggel 6 órakor indult és délután fél 1-re már a török városban kellett volna lennie.

Helyi wifi hálózatot bárki létrehozhat a saját telefonján, és azt annak nevezi el, aminek akarja. Arról nincsenek információk, hogy a hatóságok beazonosították-e azt az utast, aki létrehozta a hálózatot és meggyanúsították-e szabálysértés, vagy bűncselekmény elkövetésével – zárja cikkét a szakmai portál.

Turkish Airl