Forrás: turizmus.com

A biztonságos Görögország a nyár nyertese, ellenben Törökország a főszezon vesztese lesz Svédországban – vélik a turisztikai szakemberek.

A svéd Ticket utazási iroda véleménye szerint az évek óta nagyon népszerű Görögország lesz az idei év nyertese. Eddig húsz százalékkal megnőtt a nyári foglalások száma, a tavalyihoz képest. Lassan lehagyja Görögország Spanyolországot is, ugyanis ez utóbbi ország vezeti a kedvenc úti célok listáját. Ehhez az is hozzájárul, hogy mostanában kevés szó esik Görörország gyenge pénzügyi helyzetéről.

A listát a spanyol Mallorca vezeti, a második helyen Kréta áll, amit Rodosz követ.

Amikor a világ politikai helyzete instabil, akkor olyan úti célpontot választanak a turisták, amelyek biztonságosak. Ezért esett vissza a kilencedik helyre Törökország, ahová az idei foglalások száma 41 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest.

De ez még megváltozhat a nyárig, mert a Törökországba történő utak ára csökkent, és ez mindig jelentős vonzerő.

Nemcsak a pihenni vágyók választják úti célnak Törökországot: a Ticket sok repülőjegyet ad el Isztambulba és Ankarába, mivel sok török él Svédországban és ők hazalátogatnak szabadságuk alatt.

Ami a szabadságuk alatti tevékenységeket illeti, a svéd utasok 22 százaléka szeretne edzeni is, nemcsak all inclusive enni, inni és pancsolni a medencében. Az úgynevezett soft adventures irányzat nagyon népszerű, ennek lényege, hogy az emberek a szabadságuk alatt is minél több időt szeretnének eltölteni mozgással, legyen az jóga, könnyű futás vagy más sport. A svédek szeretnek kirándulni kisebb falvakba is.

 

A svédek legkedveltebb utazási célpontjai jelenleg:

  1. Spanyolország
  2. Görögország
  3. USA
  4. Olaszország
  5. Ciprus
  6. Horvátország
  7. Nagy-Britannia
  8. Franciaország
  9. Törökország
  10. Németország