Gombnyomás nélkül váltanak zöldre a bécsi okos közlekedési lámpák

Forrás: turizmus.com

Az osztrák fővárosban 1300 közlekedési lámpa közül 200 régi nyomógombosat küldenek nyugdíjba, helyüket ősztől okos kamerával ellátott lámpák veszik át. Ezek a gyalogos forgalmat nemcsak egyszerűbbé, de hatékonyabbá is teszik majd.

Korábban történt

A készülék egy képfeldolgozó program és egy algoritmus segítségével 8 méterről fel tudja ismerni, hogy a gyalogos épp átkelni készül-e a zebrán vagy csak a cipőfűzőjét köti masnira. Nemcsak az emberi jelenlétet, de az állatokét is képes felismerni, így elkerülhető, hogy például egy arra repülő madárka megtévessze a forgalmat.

A kamerákat a gyalogos átkelőhelyeknél négy méter magasan helyezik el és onnan figyelik a járókelő forgalmat. A készülékben elhelyezett mini számítógép helyben, egy másodperc töredéke alatt feldolgozza az adatokat. Így gombnyomás és várakozás nélkül, szinte azonnal át is kelhet a gyalogos a zebrán. Kis szerencsével még a villamost is épp időben el tudja érni, izzasztó rohanás nélkül.

Az adatvédelem miatt sem kell aggódni. A berendezések kizárólag mozgásmintákat képesek felismerni, ráadásul az adatok a feldolgozás után egyből törlődnek is.

Érzékeli, hogy a gyalogos épp átkelni készül-e a zebrán vagy csak a cipőfűzőjét köti masnira
Fotó: Bohmann/Bubu Dujmic

2016 óta folyamatosan fejleszti Bécs városa és a Grazi Műszaki Egyetem az okos lámpákat. Terveznek további fejlesztéseket is, amelyek például csoportok beazonosítását is lehetővé tennék. Ezáltal a zöld jelzés hosszát hozzá tudnák igazítani a várakozók számához, így az iskolás és óvodás csoportok is biztonságban átérhetnek az úttesten.

(Turizmus.com)