Forrás: MTI

Az indonéz hatóságok a korábbi tervvel ellentétben nem zárják le a turizmus elől januártól a veszélyeztetett komodói sárkányok lakóhelyéül szolgáló Komodo-szigetet, hanem ezer dolláros (307 ezer forintos) „tagsági díjat” szednek majd a turistáktól.

Idén áprilisban még arról volt szó, hogy egy évre lezárják a helyi hatóságok a turisták előtt az indonéziai Komodo-szigetet, hogy megvédjék a komodóivaránuszok élőhelyét. Az UNESCO adatai szerint a Komodói Nemzeti Park szigetein, Komodón, Rincán, Padaron, továbbá Flores egyes partszakaszain mintegy 5000 komodói varánusz él vadon.

A kormány most azonban úgy döntött, hogy inkább borsos belépőt szed: a szigetre érkezőknek ezer dollárt kell majd fizetnie az eddigi tíz dolláros díj helyett. Az ezer dolláros „tagsági díj” egyéves belépést biztosít a szigetre látogatóknak. A terület kormányzója, Viktor Bungtilu Laiskodat szerint ez a díj olcsó.

A kormány a hétfői döntés mellett arról is tájékoztatott, hogy fokozzák a komodói sárkányok védelmére tett erőfeszítéseket. Azt is közölték, hogy a korábbi tervvel ellentétben a sziget mintegy kétezer fős lakosságát sem telepítik ki. Arra azonban ügyelnek, hogy ne nőjön a létszám, és ezzel ne fenyegesse a varánuszok élőhelyét. A helyi közösséget felvilágosító programmal készítik fel arra, hogy segítsenek a veszélyeztetett faj megvédésében.

Az indonéz híradások szerint a tagságnak két szintje lesz. A prémiumtagok ellátogathatnak a Komodo-szigetre, a nem prémiumtagok pedig a Komodói Nemzeti Park más szigeteire léphetnek, ahol szintén élnek varánuszok.

A UNESCO világörökségi listáján is szereplő Komodo-sziget az utóbbi időben egyre népszerűbb a turisták körében, köszönhetően a közeli Flores-szigeten leszálló új légi járatoknak és a szigeten létesült új szállodáknak.Tavaly 176 ezer turista látogatott el Komodo-szigetre, 2008-ban még csak 44 ezer fő járt ott.