Esni fog a turizmus színvonala Barcelonában?

Forrás: napiturizmus.hu

Jordi Clos, a Barcelona Hotel Szövetség és a Gremi d’Hotels elnöke bejelentette, hogy az elmúlt hat hónapban 3% -os csökkenést volt a szállodai kihasználtságban, a teljes forgalom pedig 7,2% -kal esett vissza.

A barcelonai luxusszállodák forgalma 10%-kal csökkent. A Barcelona Hotel Szövetség elnöke úgy véli, hogy az alacsony költésű turisták számának növekedése az illegális lakáskiadásnak és a legális szálláshelymegsztó platformoknak köszönhető.

Clos bírálta, hogy a kormány 6 millióról 4 millió euróra csökkentette a turizmus költségvetését. Az elnök továbbá kifejezte nemtetszését mindenféle utcai árusítók jelenlétével kapcsolatban is: “a strand úgy néz ki, mint egy cirkusz, ami miatt a turisták elveszítik érdeklődésüket a város iránt” – magyarázta.

Az üzleti turizmus általános visszaesésének oka a politikai klíma és a barcelonai vállalatok kilépése: “a bankok és a cégek már nem tartják rendezvényeiket a városban, így sok foglalást vesztettünk” – mondta Clos. A látogatónkénti átlagos kiadás pedig 2016-os 406 euróról 2017-re 362 euróra csökkent.

A szállodai szektor jelenlegi negatív alakulása ellenére Barcelona vezette a Nemzetközi Konferenciák és Kongresszusok Szövetsége (International Congress and Convention Association – ICCA) 2017-es rangsorát, amely nemzetközi elismerésnek számít. A közel 12.600 szakmai rendezvényt regisztráló ICCA nemzetközi városrangsorában 2017-es rangsorolás alapján a megelőző évhet képest Budapest négy helyet előre lépve a 12. helyen végzett.

Clos szerint a város sikere a sokéves munka eredménye, és a következő évek már nem lesznek ilyen pozitívak. Mindezen okok miatt Jordi Clos felszólította a döntéshozókat, hogy kedvezőbb feltételeket biztosítsanak a turizmusnak, mind szabályozás, mind pénzügyi tekintetben.