A Kossuth tér átalakítása, valamint az Andrássy úti Hotel Moments kialakítása kapta meg az idén az Építész Kamara Építészeti Nívódíját, amelyet csütörtökön adták át Budapesten a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke elmondta, hogy az idei pályázatra 17 pályamű érkezett, nagyon rangos volt a mezőny, amelyből a legkiválóbbakat kellett kiválasztania az idei zsűrinek.

A bírálóbizottság elnöke Szalay-Bobrovniczky Alexandra, tagjai pedig Mártonffy Miklós főépítész, Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke, Bán Ferenc Kossuth-díjas építész, Kovács Csaba Ybl-díjas építész, Locsmándi Gábor Pro Régió díjas építész, urbanista, valamint Z. Halmágyi Judit Pro Architectura díjas építész voltak.

Csapó Balázs hangsúlyozta: “a pályázat célja, hogy ablakot, kaput nyissunk az építészet felé, hogy minél többen be tudjanak tekinteni és meg tudják ismerni azt az építészetet, ami ma a fővárosban fellelhető”.

A 2017-es Nívódíjat, amely 900 ezer forint pénzjutalommal, emlékplakettel és elismerő oklevéllel jár, a Kossuth tér átalakítása és az új pavilon épület létesítése kapta. A felelős tervező Sajtos Gábor, társtervező Virág Péter építész, Kontra Dániel tájépítész.

Az idei Nívódíjat kapta még az Andrássy úti Hotel Moments kialakítása is, amely Nagy Zsolt építész, Benedek Botond építész, Déri Dániel építész, Batta Miklós építész, Bóday-Bagó Bernadett építész, Várhidi Bence építész közös munkája.

Kiemelt dicséretben és az ehhez járó 400 ezer forintos díjban részesült a CEU belvárosi épületegyüttesének rekonstrukciója, a Meséskert passzívház óvoda épülete Óbudán, valamint a Tó utcai családi ház. A pályaműveket november 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők a FUGA-ban.

(forrás: MTI)
(Napi Turizmus)