Augusztus 27-én a Wizz Air elindított legújabb budapesti útvonalát, amely heti két járattal, szerdánként és vasárnaponként repül Szentpétervárra.

Idén novembertől a járatsűrűség heti háromra emelkedik, míg 2018 májusától már hetente négy napon közlekednek a diszkont-légitársaság szentpétervári járatai.

Szentpétervár a második oroszországi célállomása a Wizz Airnek. A légi fuvarozó 2013 szeptemberében indította Budapest-Moszkva járatát, amely azóta csaknem 500 ezer utast szállított a két főváros között, és a minap jelentette be, hogy Debrecenből is indít járatot az orosz fővárosba.

Szentpétervár a 11. úti cél, amelyre a Wizz Air 2017-ben új útvonalat létesített Budapestről, és még idén, hamarosan elindul három további útvonal is: Bordeaux-ba, Agadirba és Frankfurtba. A légitársaság így már 66 várossal kapcsolja össze a fővárost Európában és azon túl is, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb az egész hálózatában – írta a cég közleményében.

(Turizmus Panoráma Bulletin)