Forrás: turizmus.com

Ki hinné, hogy mindössze 4,5 óra vonatozással elérhető „Ausztria Zöld Szíve”, azaz Stájerország, amely nem véletlenül a magyarok legkedveltebb osztrák úti célja. Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet szervezésében a minap eredményeikről és újdonságaikról adtak tájékoztatást.

Stájerország nem panaszkodhat turizmusát illetően, tavaly nyáron minden idők legsikeresebb nyári szezonját érte el, melyben a vendégéjszakák száma első ízben lépte át a bűvös 7 milliós határt.

Az átlagos tartózkodási idő jellemzően 3 nap. Magyarországról is növekedést tapasztaltak, a vendégérkezések száma 9,2, a vendégéjszakáké 1,7 százalékkal emelkedett tavaly nyáron,  a magyarok átlagos tartózkodási ideje 3,3 nap körüli.

Ausztriára már rég nem csak téli úti célként gondolnak a hazai turisták sem, hiszen túra- és kerékpáros útvonalai, tematikus útjai, kastélyai városai és kulináris értékei minden évszakban izgalmas és vonzó úti céllá teszi.

A kiemelt termékek között megtalálható a Gleccsertől a borig túraútvonal (melyről külön hírben számolunk be ITT), a stájer borvidék kerékpártúra, illetve számos új szabadtéri kulturális program.

A tartomány egyes régiói is rengeteg újdonságról és érdekes programról számoltak be. Schladming-Dachsteinban például ínyenctúrákat tehetünk. Van olyan szervezett program, amely egy struccfarmról indul, ahol egy-egy srucctojás a reggeli, majd stájer pisztráng az ebéd az egyik tó partján, végül a nap az egyik dachsteini pálinkafőzdében zárul.  Ugyanitt 5 új kerékpáros túraútvonal is elérhető.

A stájer termálvidék többek között gyógynövényes jógát, és családi programcsomagokat is kínál március 1-től a Genuss Carddal ráadásul minden kedvezőbben látogatható: a szállásokon igényelhető kártyával ingyenes a belépés termálfürdőkbe, kastélyokba, és elektromos kerékpár is bérelhető vele.

Hoch-Steiermarkban BergZeitReise néven 18 etapos csúcstúra-útvonal létesült, sőt a túrázás kedvelői digitális jelvényt is begyűjthetnek, ha felkeresik a 34 túracél valamelyikét.

A programlehetőségek köre tehát rendkívül gazdag, melyhez ideális a vonatmenetrend is, így egy hétvége erejéig is könnyedén szippanthatunk egy mélyet stájer hegyi levegőből.

(turizmus.com)