Forrás: turizmus.com

Svédországban régi hagyománya van a turistaszállóknak, amiket svédül vandrarhemnek hívnak. A svédek is szeretnek olcsón lakni, a külföldiek pedig különösen kedvelik a turistaszállókat, hiszen a svéd szállodai árszint magas.

Több mint 80 éve nyitották meg az első turistaszállót, és ma már több mint 600 ilyen működik szerte az országban. Ezek a szállók lehetnek nagyon egyszerűek, ahol a turista emeletes ágyon alszik, több idegennel egy szobában, ágyneműt, törülközőt neki kell magával vinnie és maga után kitakarítania, és léteznek magas komfortfokozatúak is, persze magasabb árkategóriában.

Hagyományosan a vidéki, tájba simuló régi épületekben működnek többnyire ezek a szálláshelyek. Akadnak köztük egyedi helyszínűek is, mint például az, amelyik a stockholmi Arlanda repülőtér közvetlen közelében, egy kiszuperált Jumbojet repülőgép belsejében fogadja a vendégeket. Ennél olcsóbb, ha vonaton hajtjuk álomra a fejünket. Nem ritka, hogy elhagyatott régi bányaépületből alakítanak ki turistaszállót. Az egyik különleges lakosztálya 155 méter mélységben található. Stockholm központjában áll az Af Chapman nevű vitorlás, amely az 1800-as évekből származik, és több mint 60 éve ismert és nagyon keresett turistaszálló. Mivel a főváros szívében fekszik, ezért nagyon közel található minden turista attrakcióhoz. A hajón ki lehet bérelni a kapitány szobáját is, ami egészen különleges élményt nyújt.

A másik, olcsóbb fajtája az országjárásnak, ha falusi szálláshelyet választunk. Több mint 300 farmon látnak vendégül bennünket, úgy, hogy beleleshetünk a házigazdák hétköznapjaiba. Ilyenkor természetesnek tartják, hogy segítünk apróbb munkákban és egy asztalnál étkezünk a háziakkal. Az az igazi, ha egy hagyományos, fehérre-vörösre festett svéd stílusú faházikót választunk ki a neten. Mivel ebben az országban évszázadok óta nem volt háború és társadalmi rendszerek sem váltották egymást, a kúriák és villák többsége megmaradt.  Ezen a téren elég nagy az árszínvonal különbség, az igazi kastélyok már nem turistaszállásnak megfelelő tarifákkal dolgoznak.

(turizmus.com)