Decembertől új úti célokkal bővíti kínálatát Budapestről a Wizz Air: közvetlen járattal Egyiptom egyik legnépszerűbb üdülővárosa, Hurghada, valamint Jordánia két ékköve, Ammán és Akaba válik elérhetővé a légitársasággal.
 

A légitársaság folyamatosan fejleszti és bővíti hálózatát, és az egyre borúsabb és hűvösebb hónapokban több járatával is biztosítja, hogy elérhető távolságba kerüljön a napsütés és a meleg.

Decembertől a Vörös-tenger partján fekvő, repülővel négy óra alatt elérhető Hurghada gyönyörű korallzátonyaival és kristálytiszta tengerével várja az ide látogatókat, akik a búvárkodás mellett hamisítatlan sivatagi szafarikon is részt vehetnek.

A Közel-Kelet egyik legkedveltebb úti célja, Jordánia is elérhetővé válik, rögtön két várossal. Ammán történelmi jelentősége nyomán rejthet izgalmas felfedeznivalót, ugyanis a világ egyik legrégebben lakott városa, Akaba pedig a tengerpartok szerelmeseinek nyújthat látnivalókat Jordánia egyetlen tengeri kikötővárosaként.

Magyarországról Egyiptomba a magyar állampolgároknak egy QR-kóddal ellátott oltási igazolványt vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell bemutatniuk a korlátozásmentes beutazás érdekében. Az Egyiptomi Gyógyszerészeti Hatóság által jóváhagyott oltások közé tartozik az EMA által elismert vakcinák mellett a Szputnyik, valamint a Sinopharm is– tájékoztat a légitársaság.

Jordánia az összes vakcinatípust elfogadja, oltási igazolás birtokában mentesülnek az utasok a második reptéri teszt alól, felszállás előtt azonban kötelező a 72 óránál nem régebbi PCR-teszt felmutatása. Emellett kulcsfontosságú, hogy az utazók regisztráljanak az ország weboldalán is, kitöltve a beutazáshoz szükséges online formanyomtatványokat.

(forrás:turizmus.com)