A Fővárosi Közgyűlés megszavazta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát a 14 év alattiak közösségi közlekedési díjkedvezményéről.

Ennek értelmében szeptember 2-tól, csütörtöktől a fővárosi közösségi közlekedési járatokon díjmentesen utazhatnak a 14 éven aluli fiatalok. Ezzel a lépéssel megállítható a közösségi közlekedéstől elpártolók számának növekedése, ami a koronavírus-járvány időszaka alatt annak ellenére nőtt még tovább, hogy a nemzetközi tanulmányok szerint a közösségi közlekedésben alacsonyabb a fertőzés kockázata, mint más terekben – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Főpolgármesteri Hivatal.

A főváros reményei szerint akár a járvány előtti szintre is nőhet a közösségi közlekedéssel utazók száma: a 14 éven aluliak ingyenes utazásával nemcsak ők, de a szüleik is visszacsábíthatók ide, miközben pozitív hatásként jelenik meg a jövő generációjának tudatos közlekedésre való nevelése.

Hozzátették: egyúttal családtámogató intézkedésről is van szó, hiszen jelentős összeg marad a szülők zsebében, miközben a fővárost sem éri anyagi veszteség: ha az akcióban érintett 121 ezer diákból minden tizedik esetében el tudják érni, hogy a szülő közösségi közlekedésre váltson, akkor az intézkedés nullszaldós, tehát nem okoz többletkiadást a költségvetésnek – hangsúlyozzák a közleményben.Ehhez az szükséges, hogy megközelítőleg havonta 10 ezer bérlettel többet vásároljanak a felnőtt utazók a 2021-es átlaghoz képest.

(forrás:turizmus.com)