A kassai Cha Bud! koncertjével indul a Pozsonyi Jazznapok idei rendezvénysorozata, amelynek kínálatában olyan húzónevek is szerepelnek, mint Nik West, a Tiempo Libre és Caro Emerald – jelentették be a szervezők.

Forrás: turizmus.com |

A műfajában a legrégibb és legnevesebb szlovákiai zenei fesztiválnak számító Pozsonyi Jazznapokat már 42. alkalommal rendezik meg. A rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan ismét az Incheba kiállítóközpont ad otthont, a háromnapos zenei fesztivál október 21-én kezdődik.

A Pozsonyi Jazznapok zenei felhozatalában idén nagyobb arányban szerepelnek fiatal zenészek, illetve minden korábbinál több “nagy nevet” is sikerült elhozni – hangsúlyozták a szervezők. Hozzátették: az elmúlt években megmutatkozott, hogy a jazznapok látogatói köre folyamatosan öregszik, ezért úgy döntöttek, hogy a programkínálat összeállításakor nagyobb tekintettel lesznek mind a fiatalabbak elvárásaira, mind a világban tapasztalható trendekre.

A nagyszínpadon az első koncertet a fesztivál tavalyi győztese, a zenéjében a jazzt a groove-val, a drum and bass-szel és a dubbal elegyítő kassai trió, a Cha Bud! adja. Őket az izraeli Adam Ben Ezra, majd az olasz trombitavirtuóz, Enrico Rava és csapata követi színpadon.

A jazznapok első, pénteki napjának sztárvendége az amerikai jazz-funk legnagyobb fiatal csillagának tartott Nik West lesz. “Az ő zenéje a közönség széles körét megszólító zene, olyan rockzene, amely nem találná a helyét egy rockszínpadon” – mondta a korábban Prince-szel is együttműködő énekesnőről Peter Lipa.

A főszervező a fesztivál szombati fellépői közül a fiatal zenészekből álló nagy-britanniai csapatot, a GoGo Penguint, illetve a kubai és kubai származású amerikai zenészekből álló Tiempo Librét emelte ki, rámutatva: a több Grammy-díjra is jelölt csapattal a latin ritmusok is megjelennek a fesztiválon.

Lipa a vasárnapi programból a klasszikus rhythm and blues-t játszó honky-tonk zongoristát, Jon Clearyt, valamint az electro-swing női csillagát Caro Emeraldot emelte ki.
A Pozsonyi Jazznapok részletes programja a www.bjd.sk honlapon érhetők el.

(Turizmus Panoráma Bulletin)