Forrás: turizmus.com

Bajban van a szerző, amikor rövid, alig háromnapos nagyszebeni (románul Sibiu, németül Hermannstadt) kalandjáról próbál meg számot adni. Nem tudja, mivel is kezdje a történetet.

Indíthatna mondjuk ezzel:

A szeptemberi napsütésben rozsdásodó szőlőlevelek alatt sétáltunk be Ioan gazda kertjébe Resinár (Rășinari) faluban (Badiu Panzió). Az öreg körtefa alatt, az őszirózsák között roskadásig megrakott tálakon várt ránk a tucatnyi különféle sajt, amit mind egytől egyik a környéken készítenek. A gazda a piacon gyűjti össze vendégeinek a legfinomabb különlegességeket a fenyő tűlevelekben érlelt birkasajttól a burduftúrón át az ordával töltött paprikáig és a bivalymozarelláig.

A sajtok mellé szakavatott előadást is kapunk a hegyi legelőkről, a pásztoréletről, aztán a jóllakott társaságnak megérkezik a főétel, a paprika nélkül készített, csípős savanyított paprikával kínált töltött káposzta…

Megalomán tervből turistamágnes

Vagy inkább így induljon a történet? 2000 méternél is magasabbra kanyarog fel a transzfogarasi út, amelyet egykor Ceausescu diktátor paranoiája építtetett, manapság pedig Nagyszeben környékének egyik legnépszerűbb attrakciójává lépett elő.

Az éles hajtűkanyarok tucatjait leküzdve a hegytetőről lélegzetelállító látvány tűnik elénk: a platón a jégkék Balea-tó vize, lábaink előtt a hegyre a síkságról felkígyózó út. Állítólag negyven munkás vesztette életét az út építése során, amely egyébként az év nagyobb részében – októbertől júniusig – lavinaveszély miatt le is van zárva. Turistalátványosságnak elsőrendű!

Bőrnadrágos suhancok

Aztán nem hagy nyugodni egy harmadik változat sem: Furcsa, bőrnadrágos suhancok gyalulják az ablakkereteket a nyílt utcán Szeben óvárosában. Olyan az egész, mintha kétszáz évvel ezelőtti jelenet elevenedne meg előttünk. A fehér inges, fekete posztómellényes, kalapos fiúkról kiderül, hogy német vándorinasok, pont olyanok, amilyenek száz vagy kétszáz éve járhattak erre.

Szakmájuk csínját-bínját jöttek elmélyíteni a szászok által alapított városba. Az asztalospult mellett hatalmas farönk tele szögekkel, szobrocskákkal: a vándorinasok itt hagyott emlékei.

Akkor talán folytassuk a legutóbbi verzió gondolatmenetét, és nézzük, mit is érdemes tudni Nagyszebenről, az erdélyi szászok központjáról, erről a 170 ezres kulturális olvasztótégelyről, ahol az évszázadokon át megőrzött szász / német gyökerek mellett a mindennapokban érezhető a magyar és a román hatás is. Vendéglátóink szomorúan jegyzik meg, hogy alig 2000 a magyar és talán 1500 a szász nemzetiségű a városban, pedig nem volt ez mindig így. A világháborúk után kezdődött a szászok kivándorlása, amely végül azzal zárult, hogy a kondukátor jó pénzért hagyta elmenni Németországba a városalapítók utolsó pár ezer leszármazottját.

Újjáéled a meseváros

Ők elmentek, de a város, amit felépítettek, itt maradt. És milyen jó, hogy a dolgos, Luxemburg környékéről a XIII. században az akkori határőrvidékre letelepített szászok a hazájukban megszokott módon akkurátusan, alaposan, szépen felépítették a városukat, kialakították a piacokat, árkádos épületekkel körbe véve, az árkádok alá eső idején be tudtak húzódni az árusok. Építettek templomot és tűztornyot, hogy messziről lássak, ha jön az ellenség, és emeltek védőfalat, bástyákat, hogy a kéretlen látogatókat távol tartsák.

És a szászok elmentek ugyan, de az évszázados falakat, bástyákat, tornyokat nem tudták magukkal vinni, így maradt ránk Európa egyik legszebb, legegységesebb középkori városmagja.

A rendszerváltásig Csipkerózsika-álmát alvó város vezetése a fordulat után – élén az egyébként szász nemzetiségű Klaus Johannis mostani román államfővel – programot indított a műemlék épületek (a belvárosban szerencsére jóformán az összes épület többszáz éves) felújítására. A program a mai napig folyik, és az eredménye az a meseszép belváros, amelynek immár a világ minden részéből csodájára járnak a turisták.

A városban járva hol kínai, hol spanyol, másutt izraeli csoportokba ütközünk. Többségük repülővel  érkezik, a szebeni repteret ugyanis számos európai nagyvárossal kötik össze légi járatok. Közúton is egyre könnyebb Nagyszeben megközelítése: Budapestről jó 5,5 óra alatt lehet elérni ide, és ha elkészülne egy ma még hiányzó 40 kilométeres autópályaszakasz, az út egy órával rövidebb is lehetne.

Európa Gasztrorégiója

Az építészeti és kulturális vonzerők mellé a helyiek a gasztronómiai élményeket is a középpontba állítják. Idén Szeben Európa Gasztrorégiója, ennek apropóján különféle akciókkal népszerűsítik a helyi étkezési kultúrát. A városban és környékén sok szállodát, panziót és éttermet bevontak a Szebeni reggeli elnevezésű programba, amelynek az a lényege, hogy a büféasztalon kínált ételeknek legalább a negyede származzon helyi termelőktől.

Így aztán szinte mindenhol találni házi sajtokat, padlizsán- és paprikakrémet, szalámit és szalonnaféléket, kezdve a négycsillagos szállodáktól a falusi vendégházakig,

Indult egy másik program is, a Transylvanian brunch, 25 euróért degeszre ehetjük magunkat helyi finomságokból – a helyszín minden héten egy másik környékbeli falu. Az evés mellett ételkészítő workshop és filmvetítés kínál akár egész napos programot.

Aki nem akarja elhagyni a várost, az a szebeni belvárosban rendezett hétvégi kézműves piacokon vásárolhatja meg az autentikus helyi élelmiszereket a sajtoktól a mézeken át a gyümölcsös lepényekig. A hét többi napján ott a nagypiac, ahol óriásira nőtt padlizsánok, hatalmas halomba rakott paradicsomok, káposzták mellett kék és piros áfonyahegyek mosolyogtak ránk.

Pisztráng és Angus marha

De maradjunk még a gasztronómiai élvezeteknél. Szeben közelében fekszik az Albota pisztrángfarm, amelyet szintén érdemes felkeresni. A természetvédelmi területek ölelésében fekvő telep ma már valóságos üdülőközpont különböző kategóriájú szálláshelyekkel, étteremmel és rendezvénytermekkel. Az étterem teraszáról a bőséges reggelit belapátolva a friss hegyi levegővel tölthetjük meg a tüdőnket. Közben megtudjuk, hogy Martin Müller, a tulajdonos szebeni szoftvermérnök, aki évekig élt Németországban, az informatikai vállalkozásában megkeresett nyereségből fejlesztette fel az eredetileg még 1972-ben, a Ceausescu-időkben létrehozott pisztrángneveldét.

30 tonna pisztráng kerül ki minden évben a friss patakvízzel teli medencékből, kétéves növekedés után. A halak mellett ma már Angus marhát is tenyésztenek, van belőlük 350 darab, de 1500 birkát, disznókat és kacsákat is nevelnek. A termékek szebeni gasztroboltjukban is meg lehet vásárolni.

Zölddiólikőr és karfiolkrémleves

Utunk során egymást érték a gasztronómiai meglepetések, melyek közül kettőt még mindenképpen érdemes kiemelni. A Hortobágy (Hârtibaciu, Harbach) folyó völgyében fekvő Nucet (Szentjánoshegy, Johannisberg) faluban található Bio Haus Nucet vendégházban Cioran gazda által kínált zölddiólikőrtől mindenki elalélt, akárcsak az utána következő sűrű, csípős karfiollevestől.

Innen jó 30 kilométerre, az egykor szászok által lakott Nocrich (Újegyház, Neukirch) faluban szintén nem mindennapi csemegével várt minket Bálint Csaba székelyföldi fazekasmester.

Az egykori szász gazdaházból cserkészközpontot alakítottak ki, ahol egész évben szerveznek különböző programokat, köztük Csaba vezetésével fazekaskurzusokat. A vendégek vásárolhatnak is a műhely termékeiből. Mi, túl azon, hogy kipróbálhattuk az agyagedények díszítését, megkóstolhattuk a mester főztjét is. Szabad tűzön, cserépben főtt tokányt kaptunk – az étel paprika nélkül, vörösborral, mazsolával és borókabogyóval készült.

Rengeteg mindenről nem esett szó ebben a cikkben, de annyi talán kiderül a nyájas olvasó számára, hogy ha elvetődik Nagyszebenbe és környékére, olyan finomságokkal fog találkozni, hogy mind a tíz ujját megnyalhatja!