Forrás: turizmus.com

A Wizz Air új útvonalat indít Budapestről Athénba. A legújabb WIZZ-járat március 25-től közlekedik kezdetben hetente négy indulással, majd szeptembertől naponta.

Athén a nyugati civilizáció bölcsőjeként és Európa egyik legnagyobb történelmi jelentőségű városaként páratlanul gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhet, egyúttal igazi lüktető nagyvárosként modern pezsgésével is egész évben lenyűgözi a látogatókat.

A Wizz Air legújabb bejelentése 12 idén elindított budapesti útvonalat követ. 2017-ben további három járat indul Budapestről, Agadirral, Frankfurttal és Berlinnel kapcsolva össze a fővárost. Stavanger és Basel pedig 2018 tavaszától válik elérhetővé Budapestről. Athénnel együtt a WizzAir budapesti hálózata már 68 alacsony viteldíjas járatot számlál, ezáltal a budapesti kínálat a legváltozatosabb WIZZ egész hálózatában.

Reméljük az új atheni nekirugaszkodás hosszabb életű lesz, mint néhány évvel ezelőtt, amikor a Wizz Air egyszer már elindította athéni járatát, majd néhány hónap múlva megszüntette. Sajnos, ez utóbbi döntésnek szerkesztőségünk is áldozatául esett, mert Athénban lett volna dolgunk, s a már megvásárolt jegyek helyett felkínált, egyéb desztinációkba szólókkal nem tudtunk mit kezdeni.

(Turizmus.com)