Bővíti tengerentúli kapacitásait az El Al

Szerző: Veér Jenő

Forrás: turizmus.com

Az izraeli légitársaság időben megkapja az új Boeieng-787 Dreamline gépeket, ezért már az idei nyári menetrendben új járatokat tud indítani az amerikai kontinensre.

Az El Al Tel Avivból már több amerikai célállomásra is hosszabb ideje üzemeltet járatokat. Így repüli New Yorkot (Kennedy), Bostont, Los Angeles-t, Miamit, Newarkot is, és kibővült kapacitása több új, piacilag fontos járat indítását is lehetővé teszi.

A cég szóvivője szerint ez év májusában már indítanák a San Franciscói, majd júniusban a Las Vegas-i és júliusban az orlandói járatot is. Tárgyalások folynak még Chicagóról is, de ennek útvonala, időpontja még nem tisztázott. Mint a szóvivő jelezte, a jelenlegi tervezett bővítés csak az első lépés lesz. Az év második felében több kanadai járat elindítása is lehetséges, amennyiben a marketingelemzések alátámasztják az ötlet helyességét.

Az év második felében több kanadai járat elindítását is tervezi az El Al