Sikeresen tesztelték a világ első elektromos utasszállító repülőgépét. Egy hatüléses géppel sikerült három percig a levegőben maradni.

A világ első, kizárólag elektromos meghajtású utasszállító repülőgépének sikeres tesztjéről számolt be kedden egy kanadai és egy amerikai cég, bár a repülőgép csupán három percig volt a levegőben. A vancouveri székhelyű Harbour Air – amely azzal büszkélkedik, hogy Észak-Amerika legnagyobb hidroplán-légitársasága – és a seattle-i székhelyű magniX, amely elektromos hajtóműveket gyárt, egy átalakított hatüléses DHC-2 de Havilland Beaver típusú gépet tesztelt a Fraser-folyón, a brit kolumbiai Richmond közelében. A 750 lóerős magni500 hajtóművel ellátott hidroplánt Greg McDougall, a Harbour Air alapítója és elnöke vezette.

Ma történelmet írtunk, egy új kor hajnalán vagyunk a repülés történetében. Ez a próbarepülés az első lépés afelé, hogy a kizárólag elektromos hajtású repülőgépek kereskedelmi forgalomba kerülhessenek – mondta McDougall.

Több gyártó is dolgozik kizárólag elektromos hajtású repülőgépek kifejlesztésén, köztük a Boeing és az Airbus. A magniX az Eviation izraeli céggel is kapcsolatban áll, amely a júniusi párizsi légi bemutatón bemutatta a közönségnek Alice nevű kilencüléses elektromos repülőgépet. Az Alice első útját jövőre tervezik.

(forrás: hvg.hu)