Forrás: turizmus.com

 

Május végétől a finn légitársaság kísérleti jelleggel tesztel egy új technológiát, amely a Finavia és a Futurice vállalattal együttműködve fejlesztett ki, hogy szinte teljesen eltűnjenek a papír alapú okmányok az utazások során.

Az applikáció használatához a felhasználók arcképüket küldik el a rendszerbe, amely aztán a fotó alapján felismeri, hogy valóban a jogos tulajdonosa akar-e utazni az érvényes digitális repülőjeggyel. A kísérleti szakaszban a cégek összegyűjtik az információkat, majd értékelik, mennyire gördülékenyen működik a jövő technológiája, és hogyan illik bele a repülőtér egyéb rendszereibe és folyamataiba – például a biztonsági előírásokba.

Amikor a „kísérleti” utas bejelentkezik egy járatra, odalép az egyelőre csak általuk használt különleges check-in pulthoz, amelyre már telepítették az arcfelismerő technológiát.

– Ez a fajta technológia sokkal egyszerűbb lesz az utasok számára is, akiknek nem kell állandóan figyelni a beszállókártya, és más papírok meglétére – jegyzi meg a vagabond.se-ben olvasható cikkben, Sari Nevanlinna, a Finnair „földi” technikákért felelős igazgatója.

A jövő a teljesen digitalizált úti okmányoké lesz. Tavaly már teszteltük ezt biztonsági munkatársaink körében és az eredmény pozitív lett – mondta Heikki Koski, a Finavia Helsinki Airport alelnöke.

Arcfelismerő programot tesztel a Finnair Helsinkiben

Május végétől a finn légitársaság kísérleti jelleggel tesztel egy új appot, amely a Finavia és a Futurice vállalattal együttműködve fejlesztett ki, hogy szinte teljesen eltűnjenek a papír alapú okmányok az utazások során.

Az applikáció használatához a felhasználók arcképüket küldik el a rendszerbe, amely aztán a fotó alapján felismeri, hogy valóban a jogos tulajdonosa akar-e utazni az érvényes digitális repülőjeggyel. A kísérleti szakaszban a cégek összegyűjtik az információkat, majd értékelik, mennyire gördülékenyen működik a jövő technológiája, és hogyan illik bele a repülőtér egyéb rendszereibe és folyamataiba – például a biztonsági előírásokba.

Amikor a „kísérleti” utas bejelentkezik egy járatra, odalép az egyelőre csak általuk használt különleges check-in pulthoz, amelyre már telepítették az arcfelismerő technológiát.

– Ez a fajta technológia sokkal egyszerűbb lesz az utasok számára is, akiknek nem kell állandóan figyelni a beszállókártya, és más papírok meglétére – jegyzi meg a vagabond.se-ben olvasható cikkben, Sari Nevanlinna, a Finnair „földi” technikákért felelős igazgatója.

A jövő a teljesen digitalizált úti okmányoké lesz. Tavaly már teszteltük ezt biztonsági munkatársaink körében és az eredmény pozitív lett – mondta Heikki Koski, a Finavia Helsinki Airport alelnöke.

(Turizmus Panoráma Bulletin)