Forrás: turizmus.com

A Resia nevű cég felmérése szerint azok az országok, ahová idén nem szívesen utaznának a svédek, a következők: Törökország, Egyiptom, Oroszország, India és Thaiföld.

Korábban történt

Ez utóbbi kicsit meglepő, hiszen éppen a skandinávok voltak azok, akik évtizedekig előszeretettel látogattak Thaiföldre. De időközben kissé túlhasznált, túlzsúfolt lett az ország, és közben nem igazán lett trendi a szexturizmus, mint műfaj sem. Értelmiségi körökben már ciki Thaiföldre utazni, bár persze így is sok ezren fogják választani idén is ezt az ázsiai országot, főleg a kevésbé tehetős fiatal korosztály. Egyiptom és Törökország esetében a terrorizmus és a politikai berendezkedés tartja vissza a turistákat, és Oroszországot sem nagyon kedvelik az ország vezetési stílusa és a homoszexuálisok megítélése miatt. Szíria, Szaúd-Arábia és Észak-Korea érthetően nem tartozik a szóba jöhető kedvenc úti célok közé, inkább csak kalandvágyó tévések vagy újságírók utaznak ide.

Ugyanakkor egyes utazási irodák foglalásai azt mutatják, hogy egy dolog a közvéleménykutatás és más dolog a foglalás – olvasható a vagabond.se webmagazinban. Ha valaki rábukkan a neten egy kivételesen jó ajánlatra, akkor eltekint bizonyos eszméktől, és könnyen lehet, hogy mégis Törökország vagy Thaiföld mellett dönt. Biztosan sokan utaznak a VB miatt Oroszországba. A visszatérő turisták száma attól függ majd, milyen tapasztalatokat szereznek, a rendőrség viselkedése, a szervezettség színvonala, a közlekedési viszonyok és a higiénia terén, valamint hogy mit tapasztalnak az LMBTQ szurkolók.