A mozaikjairól híres Páfosz viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet 2017-ben , így tovább erősödhet az érdeklődés Ciprus iránt, amely Budapesten új Kulturális és Turisztikai Központot nyitott.

Korábban történt

A Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselete 10 éves működése után, 2013-ban zárt be,  azóta a budapesti nagykövetség keretein belül foglalkoznak a szigetország mint turisztikai célpont népszerűsítésével. Bár az önálló képviseletet nem indítják újra,  2017 elején megnyílt a ciprusi nagykövetség Kulturális és Turisztikai Központja az V. kerületi Dorottya utcában  azzal a céllal, hogy szorosabb kapcsolatot építsenek ki a magyar üzleti szektorral és a helyi lakossággal kulturális, turisztikai és más aktivitásokon keresztül.

A központ létesítéséhez jó apropót adott, hogy 2017-ben Páfosz nyerte el  – a dániai Aarhus mellett – az Európa Kulturális Fővárosa címet, ezzel nagy remények elé állítva Ciprust 217-ben.

Európa 3. legnagyobb szigete már 2016-ban is kiemelkedő eredményt ért el a turizmusban: az elmúlt 15 évben a legmagasabb számú, 3,1 millió turista látogatta meg, 19 százalékkal több, mint 2015-ben.  A magyar piac is nagyon jól teljesítette, több mint 14300 magyar utazott Ciprusra, ami 28 százalékos növekedésnek felel meg – tájékoztatott Ács-Lévai Viktória, a nagykövetség turizmusért felelős munkatársa a keddi sajtótájékoztatón.

Az Európa Kulturális Fővárosa címtől azt remélik, még több ember ismerheti meg Páfosz kincseit. A város legkiemelkedőbb vonzerői az UNESCO-világörökség részét képező ősi mozaikok, melyek az ókori görög világról mesélnek, a misztikus királyi sírok és a johanniták középkori vára. A legenda szerint a várostól nem messze, Petra tou Romiou partjainál emelkedett ki Afrodité istennő a habokból, amely ma nemcsak a szerelmesek zarándokhelye.

Páfosz városában 2017-ben több mint 300 kulturális esemény, opera- és színházi előadások, koncertek és kiállítások várják az idelátogatókat, több mint 1500 művészt részvételével a világ minden tájáról. További információ a programokról: pafos2017.eu

(Turizmus Panoráma Bulletin )