Forrás: turizmus.com

Mintegy 600 helyszínt ölelt fel az Euromonitor International felmérése, mely azt vizsgálta, melyik a világ első 100 leglátogatottabb városa. A listán, mely ­főként a 2017-es statisztikákat vette alapul Budapest az 57. helyen áll.

A vizsgálat szempontjai: csak a külföldi érkezéseket – akár turistaként, akár üzleti vagy akár rokonlátogatásra – vették figyelembe és a legalább 24 órás ott-tartózkodásokat. A belföldi turizmus tehát semmilyen szinten nem jelenik meg ezekben az adatokban.

A felmérés készítője, Wouter Geerts a beszédes adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a nagyvárosok vonzereje nőttön-nő. 1900-ban a föld lakosságának mindössze 15%-a élt városokban, ma pedig már 33 olyan megavárost ismerünk, melynek lakossága meghaladja a 10 milliót, 2030-ra ez a szám az adatok tükrében 39-re növekszik.

A lista élén ázsiai, főként japán (Oszaka, Chiba) és indiai (Delhi, Mumbai) városok állnak, amelyekben az elmúlt 5 évben 20-45%-os növekedést regisztráltak.

A növekedési boomnak persze vesztesei is vannak, Geerts szerint egyértelműen közel-keleti és afrikai országok, amelynek a politikai feszültségek és a sorozatos terrortámadások miatt nagyon szenzibilis a látogatottsága, ilyen például a tunéziai Jerba és Sousse, vagy Egyiptomban Sharm el Sheikh.

London és a Brexit

A szakértő szerint London – mely az Airbnb szempontjából a leglefedettebb város – fölött a Brexit „sötét fellegei” lebegnek, nem tudni, megmarad-e a jelenlegi első helyén az európai városok között, ha lekapcsolódik az EU-ról.  A város kezdi kinőni határait, nemcsak szállodai, hanem reptéri kapacitás terén is, a repülőtéri bővítéssel kapcsolatos megbeszélések több mint 50 éve húzódnak, a kormány idén júniusban végül támogatta a Heathrow harmadik kifutópályáját, ez azonban csak 2026-ban nyílik meg.

Négy kiemelt város

Az elemzés négy várost emel ki a mezőnyből, amelyek különösen jól teljesítenek.

Növekedési mutatók alapján az indiai Mumbai a következő évben már ott lesz az ázsiai top 10-ben, (2017-ben 25%-os volt, 2018-ban pedig várhatóan 19%-os lesz a növekedés), ezt az új Navi Mumbai repülőtér első ütemének 2019-es átadása is elősegíti.

Portó városa először került be a 100-as listára, mintegy 42 helyet lépett előre 2102-17-es évekhez képest, 7 %-os növekedést produkálva, mely köszönhető részben annak is, hogy a portugál város idén elnyerte a  Europe’s Leading Destination címet a World Travel Awards díjkiosztón.

A japán Oszaka 113 helyet ugrott előre 2012 és 2017 között. Jelenleg a 30. helyen áll a listán, s 2018-ra már 13%-os növekedést érhet el, főként a kínai látogatóknak köszönhetően. Helyzetén sokat javíthat a 2020-as tokiói olimpia.

Jeruzsálem is jelentős növekedést könyvelhet el, a listán a 63. helyen álló város 2017-ben 32%-kal, 2018-ban pedig várhatóan 38%-kal több külföldi látogatót fogadott, a szerző megjegyzi, hogy ezekhez a  viszonylag stabil és erős számokhoz a város kiváló marketingje is hozzájárulhatott.

Az első 15 a top 100-ból, valamint Budapest és versenytársai

Végül lássuk, a százas listán hány európai város szerepel: London és Párizs tartják előkelő helyüket, Róma bent van az első 15-ben, Budapest az 57. helyre lépett, versenytársai közül Prága – lekörözve Bécset is – a 20., míg az osztrák főváros a 34. hely birtokosa.
(Szerkesztőségi megjegyzésként annyit hadd fűzzünk hozzá, hogy egy 10-15 millió lakosú metropolisznak már a rokonlátogatói köre is vetekedhet az 1-2 milliós városok turistáival.)

  1. Hong Kong
  2. Bangkok
  3. London
  4. Singapore
  5. Macau
  6. Párizs
  7. Dubaj
  8. New York
  9. Kuala Lumpur
  10. Shenzhen (Kína)
  11. Phuket
  12. Isztambul
  13. Delhi
  14. Tokió
  15. Róma

  1. Prága

  1. Bécs

  1. Budapest

 

A teljes 100-as listát ITT olvashatják el.