Forrás: turizmus.com

Az amerikai hotellánc az utolsók között vezeti be az új gyakorlatot, ám, nem az egyetlen, amely a hűségprogramjában kivételeket tesz.

A nagy láncok közül elsőként a Marriott, azután az InterContinental szállodacsoport, majd a Hilton vezette be az új szabályokat, most pedig a Hyatt is csatlakozott hozzájuk. A Chicago központú szállodatársaság bejelentette, hogy felülvizsgálta eddigi gyakorlatát a foglalások lemondásával kapcsolatban, és bevezette a 48 órás lemondási gyakorlatot a január 1-je után bejelentett foglalások esetében.

Ezentúl a vendégeknek legalább 48 órával az eredetileg tervezett érkezés előtt jelezniük kell a változást, hogy elkerüljék a díjfizetést. A Hyattnél ugyanakkor azt is közölték, hogy a szállodalánc minden tagjának lehetősége van, hogy egyedi gyakorlatot alakítson ki attól függően, hogy milyen a helyi piac dinamikája, milyenek a piaci várakozások. Vagyis szállodánként változó, hogy milyen időtávot hagynak a foglalások ingyenes lemondására.

A Hyatt vezérigazgatója, Mark Hoplamazian nagyjából ezt vetítette előre már augusztusban, amikor közölte, hogy szállodaláncuk az egyes hotelekhez delegálja a döntési jogkört a lemondások kezelésének gyakorlatáról. Most azonban azt is világossá tették, hogy legalább 48 órában szabnák meg az ingyenes lemondás határidejét a világszerte 700 szállodájukban.

A Hyatt szállodáinak egyébként a 40 százaléka az Egyesült Államokban működik, és ott már eddig is élt a 48 órás szabály. A szállodalánc ugyanakkor rugalmasabbá tette a hűségprogramban résztvevő vendégek számára a lemondási gyakorlatot. A World of Hyatt Explorist, a Globalist vagy a Lifetime Globalist kategóriába eső vendégek akár a tervezett érkezés előtt 24 óráig lemondhatják a foglalásukat.

A Hyattnek egyébként hamarosan új tagja lesz Magyarországon. A Mellow Mood Hotels szeptember 28-án bejelentette, hogy a budapesti Párisi Udvar Hotel, a párizsi Hôtel du Louvre után Európában másodikként, az USA területén kívül pedig harmadikként csatlakozik a „The Unbound Collection by Hyatt” brandhez.

(turizmus.com)