5000 forint alatt repülhet Odesszába a Wizz Air új járatával

Forrás: turizmus.com

November 2-től heti két járatot indít Budapestről az ukrajnai Odesszába a diszkont-légitársaság.

London–Gatwick, Oslo, Castellón, Kazany és Edinburgh után Odessza a Wizz Air hatodik új úti célja, ami idén már közvetlenül is elérhető a magyar fővárosból.

Az odesszai járat hetente kétszer, kedden és szombaton repül majd Budapestről. Az új járatokra már 4 590 forinttól kaphatók jegyek. A Budapest és Odessza között közlekedő járatot a Wizz Air Airbus A320-as repülőgéppel teljesíti – írja a légitársaság közleményében.

„Új járatunkkal tovább szeretnénk erősíteni elkötelezettségünket a keleti piacok iránt, Odessza pedig új úti célként, a Wizz Air 149. állomásaként kerül fel a légitársaság térképére. Külön öröm számunkra, hogy a Wizz Air  az első légitársaság, amely összeköti egymással a magyar fővárost és a legnagyobb ukrán kikötővárost” – mondta Radó András, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.

A Fekete-tenger legnagyobb ukrán kikötővárosa ideális úti cél akár nyaralásra, akár kirándulásra, hiszen homokos strandjain és a cári időkben épült, hangulatos belvárosában akár több napra elegendő programot találunk.

Odessza legfőbb látnivalója az 1887-ben épült Opera épülete, amely bécsi barokk stílusban épült egy osztrák építésziroda tervei alapján. A városban több egyetem is működik, az ott tanuló fiatalok miatt pedig egész évben nyüzsgő éjszakai élet várja a turistákat.

Wizz Air járatindítá